Az OVERLORD hadművelet első napja – D- Day 1944. június 6.

A szövetségesek négy hadseregcsoport és három ejtõernyõs hadosztályt szándékoznak partra tenni Normandiában, Caen és Volognes között. Normadiát fõként a kedvezõ földrajzi jellemzõi alapján választották ki, emellett még az is mellette szólt, hogy beleesett az angol repülõterekrõl rajtoló vadászgépek hatótávolságába, és normandiai partszakaszt a németek másodlagosnak ítélték az invázió valószínûségének szempontjából, ezért kevésbé erõsítették meg, mint a Calais- i partszakaszt.

Az elõkészületek óriásiak: mintegy 3 000 000 ember várja Eisenhower tábornok parancsait, mérhetetlen mennyiségû katonai jármû és hadianyag áll a rendelkezésükre. A felszerelés talán legfontosabb részei a Mulberry harbors nevû acél- beton elemekbõl álló, gyárakban elõállított kikötõk. A betonelemeket a part mellett elsüllyesztik, és acéllemezekkel kapcsolják össze, stabil mesterséges kikötõt teremtve ezzel. Minden partraszállás szempontjából kulcsfontosságú a kikötõk elfoglalása, de mivel ezek meg vannak erõsítve, a szövetséges hadvezetés ezek mellet a mesterségesen felépített monstrumok mellet döntött. A felépítésük az angol hadiipar legjelentõsebb erõfeszítései közé tartozik. Két darabot készítettek belõle, egyet az angol, egyet pedig az amerikai hadsereg számára. Az angolok ezen kívül még egy speciálisan módosított harckocsi szériát (funnies) is legyártottak, amelyek segítségével a gyalogság ellenséges tûzben el tudja távolítani a partot védõ akadályokat. Ezek a speciális harckocsik a 79. páncéloshadosztály kötelékébe tartoznak, a parancsnokuk Hobart tábornok, aki a páncélos hadviselés kiváló szakértõje. Az amerikai hadsereg inkább a kétéltû harckocsikat részesítette elõnyben, és ez a választás késõbb hibásnak bizonyult.

Jelentõs erõfeszítések történnek továbbá a német hírszerzés megtévesztésére, ami a partraszállás helyét és idejét illeti. Az angol és az amerikai elhárítás egy fiktív Calais- i, és egy norvégiai partraszállás szimulált elõkészületeivel sikeresen "átverte" a német kémeket, akik még a partraszállás elsõ napjaiban is azt hitték, hogy a normandiai invázió csak elterelõ hadmûvelet.

A franciaországi célpontok elleni légitámadások tervei szintén úgy vannak összeállítva, hogy ne árulják el a partraszállás helyét. A Szajna hídjainak tönkretétele azt a benyomást kelti a németekben, hogy a szövetségesek így akarják lassítani a német erõk átirányítását Normandiából a Calais- i földnyelvre. A valóságban azonban ez fogja megakadályozni a németeket abban, hogy számottevõ erõt tudjanak Normandiába szállítani a partraszállás után.

A németeknek Nyugat- Európában ekkor mintegy 60 hadosztályuk van, ebbõl 11 páncélos. A gyalogoshadosztályok mintegy fele azonban nincs megfelelõ szállítójármûvekkel felszerelve, és azon kívül egyik hadosztály sincs teljesen feltöltve. Néhányat Oroszországból helyeztek át Franciaországba, hogy a katonák kipihenjék kissé az ottani harcok súlyos veszteségeit. A nyugat- európai német erõk fõparancsnoka von Rundstedt marsall, Franciaország északi részén elhelyezkedõ "B" hadseregcsoport parancsnoka Rommel marsall, a déli országrészben Blaskowitz tábornok parancsol. A német vezénylés azonban Hitler miatt zavarokkal küszködik, a Führer ugyanis – mint rendesen – részt követel a taktikai döntések meghozatalából is. Ehhez kapcsolódik még a bizonytalanság – a németek nincsenek tisztában sem az ellenséges fõcsapás helyével és irányával, sem azzal, hogy hogyan lehetne védekezni ellene. Rommel és Hitler meg vannak gyõzõdve róla, hogy a partraszállásra Normandiában kerül sor- a sivatag rókája nem kis figyelmet szentelt a normandia partszakasznak az atlanti fal építésekor. Hitler viszont rögtön a partraszállás után, rá jellemzõ módon azonnal cselre gyanakszik.

Rommel és von Rundstedt a tartalék páncéloshadosztályok felhasználásának módjában sem tud megegyezni. Rundstedt a régi módszer híve, amely szerint egy nagy központi tartalékegységet kell kialakítani, amit majd akkor lehet bevetni, amikor már ismert lesz az invázió súlypontja. Rommel ezzel szemben a tartalékok egyenletes partmenti elosztásának híve, meg van gyõzõdve ugyanis, hogy a szövetségesek légi fölénye lehetetlenné tesz bármilyen nagyobb tartalékelõrevonást.

Mindketten elõterjesztik a terveiket Hitlernél, a Führer pedig kompromisszumos döntést hoz, amivel mindkét stratégiai elképzelést megtorpedózza – felszabadít Rommel számára néhány páncéloshadosztályt a tartalékból, azonban csak feleannyit, mint amennyit Rommel szeretne. Ennek következtében von Rudstedt kezében sem marad elegendõ erõ, ráadásul Rundstedt ezt az erõt csak Hitler fõparancsnokságának engedélyével használhatja.

A németeknek Normandiában hat gyalogoshadosztályuk van. A 322. és a 716. a tengerpart mellet vannak szétbontakoztatva, a 709. és a 711. egyes részeivel együtt. A balszárnyon a 91. hadosztály és egy ejtõernyõs ezred van tartalékban, a jobbszárnyon, Caen mellett a 21. páncéloshadosztály áll védelemben. A partmenti erõdítések nem elég erõsek, de Rommel igyekszik mindent a part mentén összpontosítani, amivel megállíthatja az inváziót, a helyzetét azonban megnehezítik a szövetségesek bombázásai és légitámadásai.

A német nyugati tengerészeti csoport parancsnoka, Krancke admirális szintén nincs könnyû helyzetben. A hajóit állandóan támadják a levegõbõl, sem a kikötõkben, sem a nyílt tengeren nincsenek biztonságban. Csak négy torpedóromboló és mintegy 200 kisebb hajó áll a rendelkezésére, ez szinte nevetséges a szövetséges hadiflottához hasonlítva.

A német légierõnek sem könnyû: Speerle 3. légiflottája mintegy 200 repülõgéppel rendelkezik, a pilóták nagy része újonc. A Luftwaffe kötelékében szolgáló katonák – Göring utasítására – nem vehetnek részt még a védelmi állások építésében sem. A légierõ hadosztályai nem tartoznak teljesen a német fõparancsnokság alá, és így sem az OKW, sem Rommel nem vezényelheti õket. A légierõ gyengeségét bizonyítja az is, hogy az invázió elsõ napján mindössze 1 darab szövetséges repülõgépet lõttek le.

A szövetségesek tengeri hadereje 2 csatahajóból, 2 monitorból, 23 cirkálóból, 105 torpedórombolóból és 1076 egyéb hajóból áll. Ehhez jön még 2700 teherhajó és 2500 partraszálló hajó. A légierõ 3500 nehézbombázó, 5500 vadászgép és 2400 szállító repülõgép felett rendelkezik.

E hatalmas túlerõ ellenére a partra szállított katonaság száma alig haladja meg a normandiai németekét. Az elsõ hullámban három ejtõernyõs és öt gyalogoshadosztályt vetnek be, valamint néhány commandos és ranger- egységet. A brit és a kanadai szektorban még ezenfelül három páncélosdandárt is bevetnek.

Röviddel éjfél után két amerikai ejtõernyõs hadosztályt, a 101. és a 82. dobnak le a szövetségesek az UTAH partszakasz mögé. E partszakasz mögött a terep mocsaras, a 101. hadosztály feladata itt az utak biztosítása. A 82. hadosztály némileg beljebb, keletebbre ér földet, és a Meredet folyó mindkét partján tisztogató akciókba kezd. Az ejtõernyõsök azonban szétszórt csoportokban érnek földet- a 101. hadosztály parancsnoka például az elsõ napon mindössze 1100 ember felett rendelkezik a teljes létszámot jelentõ 6600- ból. Hatalmas a kavarodás, és gyakran kerül sor olyan helyzetekre, hogy 50- 60 emberbõl álló csoportok egész zászlóaljakra méretezett feladatokat végrehajtására kényszerülnek. Ennek a káosznak azonban haszna is van a szövetségesekre nézve, ugyanis a németek soraiban is zavart kelt.

Egy ilyen elszigetelt csoport meglepi és csetepatéban megöli a német 91. hadosztály parancsnokát, és így ez a hadosztály, amelyet speciálisan az ellenséges légideszant likvidálására képeztek ki, parancsnok nélkül marad. Az ejtõernyõsök legnagyobb fegyverténye a St. Mére Eglise kisváros elfoglalása. A szövetségesek balszárnyán az angol 6. ejtõernyõs hadosztályt vetették be. Az angolok feladat az Orne folyó hídjainak birtokbavétele és Dives folyó hídjainak felrobbantása, hogy ezzel védve legyen a hadosztály szárnya. Az angol ejtõernyõsök sikeresen végrehajtják a feladataikat, és egészen addig tartják a pozíciójukat, amíg meg nem érkezik az erõsítés a tengerpartról. Sikeresen feltartóztatják a német 21. páncéloshadosztály részeit is, és így a német páncélosok nem tudnak az OMAHA parton partraszálló amerikaiak ellen vonulni.

Az UTAH partszakasz

 

Az itt támadó amerikai 7. harccsoport parancsnoka Collins tábornok. A partraszállást a 4. hadosztály hatja végre, Barton tábornok parancsnoksága alatt. Az amerikai kétéltû tankok a parthoz viszonylag közel vannak vízre bocsájtva, és így nagy részük sértetlenül partot ér. A háborgó tenger miatt azonban az egész itteni partraszállás az UTAH partszakasz déli részére összpontosul. A német ellenállás gyenge, a partra szállított egységek gyorsan nyomulnak elõre, a legnagyobb elõttük álló akadály a mocsaras, sáros terep. A nap folyamán mintegy 23 500 embert tesznek itt partra, a harcban elesettek száma kisebb mint 200.

 

Az OMAHA partszakasz

Az OMAHA partszakaszt Gerow tábornok 5. harccsoportja, valamint Bradley tábornok 7. harccsoportja támadja. A tengerészeti erõk az 1. és a 29. hadosztály katonáit teszik partra. Az amerikai katonák elõtt álló terep meglehetõsen tagolt és nehéz, védekezõ harcokra alkalmas. Itt a támadás kezdettõl fogva nehezen rosszul haladt elõre. A 446 Liberator típusú bombázóból, amelyeknek a német partmenti erõdítéseket kellett bombázniuk, csak 329 tette tiszteletét, ráadásul a bombáikat nagyrészt mélyen a német állások mögött dobták le. A gyalogság és az utászok már a parttól 16 km- re beszálltak a partraszálló csónakokba, a kétéltû tankok pedig a parttól 6 km- re lettek vízre bocsájtva, és a hagy részük elsüllyedt. A partraszálló csónakokat kísérõ kisebb torpedórombolók nem tudnak hatásos, a partraszálló csónakokat elfedõ füstfüggönyt gerjeszteni, és a tüzérségi fedezetet adó cirkálók és rombolók ágyútüzének elhallgatása után a német oldal kemény választüzet nyit, és ez súlyos veszteségeket okoz az amerikaiaknak. Az elsõ amerikai támadóhullámok teljesen vissza vannak söpörve a tengerbe. Az utászok szintén nehéz helyzetben vannak, mert a partmenti mûszaki záróeszközök eltávolítása közben nem tudnak a speciálisan átalakított utásztankok segítségére támaszkodni. A támadás megfeneklik a parton, de az újabb erõsítések beérkezésével sikerül az amerikaiaknak elõrenyomulniuk. A torpedórombolók a part közvetlen közelébõl lövik a német ellenállás fõ tûzfészkeit, de a nap végén a parton levõ 34 300 amerikai katonából egynek sem sikerült 2 km- nél mélyebben elõrenyomulniuk. A halottak száma eléri az ezret.

A GOLD partszakasz

Ezt az Avromanches és La Riviére között elterülõ partszakaszt az 50. angol hadosztály és a 8. páncélosdandár katonái támadják. A partraszállást it valamivel késõbb hajtják végre, mint az Omaha- szakaszon, igy itt nem lehet számolni a védekezõ fél meglepettségével. Avromanches, La Riviére és Le Hammel mûszaki zárással és betonerõdökkel vannak megerõsítve, és az erõdök nagy része károsodás nélkül vészelte át a szövetségesek bombázását. Az itt partraszálló angoloknak így nagyon nehéz dolguk van, de Hobart tábornok tankjai segítségével sikerül megtisztítaniuk a partot, csak Le Hammel körzetében vannak súlyos veszteségeik. Az angolok elõrenyomulása viszonylag gyors, a 25 000 partra tett katonából mintegy ötszázan haltak meg, ez a súlyos harcok harcokra való tekintettel nem olyan nagy veszteség.

A JUNO partszakasz

 

Ezen a szakaszon a 3. kanadai gyalogoshadosztály és a 2. kanadai páncélosdandár támad. A parancsnokuk Crocker tábornok (ugyanaz, aki a Sword partszakaszon támadó egységeket is vezényli). A kanadaiak rohama az elsõ perctõl kezdve sikeres, remekül használják kétéltû harckocsikat és a funnies tankokat is, amelyek jelentõs szerepet játszanak a német ellenállás felszámolásában. A kanadaiak gyorsan nyomulnak elõre, a támadás tempóját azonban lassítják a tengerparton kialakult közlekedési dugók. Ennek ellenére már az elsõ nap 21 400 katonát sikerül partra tenni.

A SWORD partszakasz

Az angol 3. gyalogoshadosztály és a 27. páncélosdandár területe. Az itteni partraszállásban részt vettek önálló tengerészgyalogos- egységek és különlegesen kiképzett commandos- rohamcsapatok is. A rohamot támogató hajók készek a tüzüket a Merville- i német ütegekre összpontosítani, ugyanis ezek tüze komolyan veszélyeztethetné az angol támadás sikerét.

A SWORD szakaszon a kétéltû harckocsik és a funnies speciális tankok nagy része sikeresen partot ért, és hatékonyan támogatta az angolokat a partszakasz megtisztításában. Délelõtt 10 órára már kifüstölték a német tûzfészkeket, és a commandos rohamcsapatok mélyen benyomulnak a szárazföldre, hogy az Orny körzetében szorongatott szövetséges légideszant- egységek segítségére siessenek. Az angol gyalogság elõrenyomulását azonban fékezi a tengerparton kialakult forgalmi dugó, valamint a német 21. SS páncéloshadosztály ellentámadása is, amit ugyan sikerül visszaverni, de a német tankok áttörnek a JUNO és a SWORD szakaszok között, és kijutnak a tengerpartra. A német tankok alacsony száma miatt azonban ennek az áttörésnek semmi jelentõsége. Az angolok estig 28 500 embert tesznek itt partra, és szilárdan a kezükben tartják a hídfõt.

Az Overlord hadmûvelet elsõ napja a szövetségesek számára egyértelmûen sikerrel zárult. Csaknem 150 000 embert sikerült partra tenni, és a szövetséges légierõ sikeresen akadályozta a németeket abban, hogy Normandiába csoportosítsák a haderejüket.