Lövészárok háború

Katonailag a háború nyugaton 1914 augusztus 4.-én kezdõdött, hét német hadsereg katonái betörtek Luxemburgba és Belgiumba a Schleiffen terv részeként. A szövetségesek szerencséjére nem minden a terv szerint alakult…

A folyamatosan becsapódó ágyúlövedékek hangja megszûnik, és a levegõ lecsendesül. Egy pillanatra a könnyedebben lélegzel, valahol hihetetlen módon egy madár énekel, de a pihenõ csak pillanatnyi.

A lövészárok vonalán sípok szólnak, és a tisztek üvöltenek, ugyanúgy, mint már 2 éve teszik, bár a frontvonal szinte mozdulatlan maradt. A tisztek „Elõre, Fiúk!!" és „Adjatok nekik!!" kiáltásai hallatszanak mindenfelõl.

Felmászol a lövészárok szélére. Azon nyomban a mindössze pár méterre lévõ német árokból érkezõ géppuskatûz darabokra tépi a bajtársaidat és barátaidat. Élettelenül zuhannak a sáros, véres, bombakráterekkel és szögesdróttal borított földre. Legalább gyorsan vége, jobb, mint a fagyás vagy a láz.

Elõrerohansz a füstbe és a ködbe (imádkozol, hogy ne gáz legyen). A sár belekapaszkodik a csízmádba, próbál visszatartani, de tudod, hogy tovább kell menned. Elölrõl és hátulról is robbanások hallatszanak, keveredve a géppuskák folyamatos kerepelésével és a nagyobb fegyverek lövedékeinek visításával. A puskád, a felhúzós Lee Enfield kinyújtva elõtted, mint ahogy kiképeztek, szuronya megvillan néha a robbanások fényében.

És akkor hirtelen valahogy a német lövészárok szélén állsz – átjutottál a Senki Földjén!
Leugrasz, és csak akkor döbbensz rá, hogy a megpróbáltatásaid még csak most kezdõdtek el…

Közelharc (Close-Quarters Fighting, CQB)

Azon néhány katona számára, akik átjutottak az ellenséges vonalakhoz, a veszély legalább annyira valóságos volt, mintha még mindig kint lettek volna a Senki Földjén. Ott találták magukat az ellensége lövészárokban, ugyanolyan szánalmasan felszerelten egy ilyen közelharci szituációhoz, mint az átkeléshez a szabad téren géppuska és tüzérségi tûzben.

Mindkét oldal katonáikat hosszú, nehezen kezelhetõ felhúzós puskákkal szerelte fel. Ezek a fegyverek kiválóak lennének a Napóleoni (és, bizonyos fokig gyarmati Afrikában vívott) csatákhoz, ahol a Britt-típusú négyzetek álltak, és néztek szembe a Francia típusú hullámokkal. Ezekben a helyzetekben a lõtávolság és a pontosság legyûrné az ellenfelet jóval azelõtt, hogy elérnének minket, és aztán a puskára erõsített bajonettel mintegy lándzsaként használva be lehetett fejezni a küzdelmet.

Bizonyos, hogy a felhúzós puskák pontosságának megvolt a helye a lövészárok háborúban is, orvlövészkedve az óvatlan ellenséget, aki kidugta a fejét az árkokat védõ homokzsákok (és gyakran, holttestek) mögül, de az ellenség árkába elérve túlságosan hosszúak, nehezek és lassan újratölthetõek voltak.

Mint sok más katonai dologban, ebben is a németek ismerték fel elsõnek ezt a problémát, és kezdték el felszerelni a katonáikat olyan fegyverekkel, amelyek alkalmasabbak voltak a lövészárok háborúra.

Amit a katonák kértek, az egy olyan géppuska volt, amely elég kicsi ahhoz, hogy vállból is lehessen vele tüzelni, és a fejlesztés megkezdõdött Németországban és Olaszországban is a bergmann MP18-ast és a Beretta 1918-ast eredményezve. Azonban az, amit elõször kaptak, és használtak, a félautomata pisztolyok voltak, beleértve a Mauser C96 „Seprûnyelet".

Elsõ Világháborús oldalfegyverek

Az Elsõ Világháborús Német oldalfegyver alaptípusa (és a legtöbb ember szemében a Második Világháborúsé is, annak ellenére, hogy akkoriban már meglehetõsen ritkás volt, leváltotta a Walther P38-as) a Luger P08-as, a németek sosem hívták a P08-ast Lugernek akkoriban. Alaphelyzetben egy 8 lövedékes, 9mm-es kaliberû félautomata fegyver, tiszteknek szánva önvédelemre való használatra. Ennek megfelelt, és gyakran volt használva a test-test elleni közelharcokban, amelyek a lövészárkokban elõfordultak, de nagyobb tûzerõre volt szükség.

Ez is lehetõvé vált a „csiga" dobtár formájában. Ez a kényelmetlen kinézetû szerkezet, amely egy dobból állt, 32 lövedéket tudott tárolni, egy, a P08-as alaptárának pontosan megfelelõ kimenettel, lehetõvé téve, hogy a Lugerbe behelyezzék. Kombinálva a 8inches tüzérségi verziójával a Lugernek, és fa puskaaggyal felszerelve, a német katona (vagy akár pilóta) rendelkezésére állt egy hatékony fegyver rövid vagy közepes távolságra, amely legalább 32 lövedéket tudott tüzelni olyan gyorsan, ahogy a katona tudta kilõni õket. Ez, egy teljes hosszú, felhúzós puskához képest mennyi megváltás volt azok számára, akiknek a lövészárkokban kellett harcolniuk, és egészen az elsõ géppisztolyok megjelenéséig (az MP18 a Luger dobtárát használta, de már sorozatlövõként) az egyik leghatékonyabb lõfegyver volt, ami a lövészárkokban rendelkezésre állt.

A „Dough" Fiúk

Az Elsõ Világháború fordulópontját 1917 hozta meg, amikor az Amerikai Expedíciós Haderõ (más néven a Dough Fiúk) elkezdett megérkezni. Hõsiesen küzdöttek számos csatában (különösen a Meuse és Sedan környékén), de valószínûleg a szinte kifogyhatatlan Szövetséges erõsítés érkezése volt a döntõ abban, hogy a Németek és szövetségeseik tárgyalásokat kezdtek a háború befejezéséért.

Mint mindenki más, a Dough Fiúk sem rendelkeztek igazán hatékony lövészárok fegyverrel, de magukkal hozták John Browning mesteri 1911 félautomata pisztolyát. A brutális .45-ös kalibert használva (7 töltény/tár), az egyszerû és robosztus 1911 hatékonynak bizonyult a lövészárkokban részben a lövedék erejének köszönhetõen (amirõl a mai napig is vitatkoznak), és részben a képességének, hogy ellenálljon a szörnyû állapotoknak, amelyekben tartották. A Luger tagadhatatlanul egy gyönyörûen megtervezett fegyver, de meglehetõsen összetett, valójában egyike azoknak a kevés népszerû fegyvernek, amelyet sosem sikerült nagyobb tételben lemásolni. Ez azonban, hajlamossá tette beragadásra a rendszeres, és alapos karbantartás elmaradása esetén, amely elég nehezen végrehajtható volt a lövészárkokban.

Eredeti forrás: Jay Kenton, AI magazin