Bérelhető járművek

A fél-lánctalpas tervet az Amerikai hadsereg Ordance részlege fejlesztette ki, Citroën-Kégresse járműveket használva alapul. 1940-re a járművet M2-es fél-lánctalpasként vezették be, és katonai erők mind mint tüzérségi vontató és mint felderítő jármű kapták, helyettesítőnek, ameddig specializáltabb járművek nem lesznek harcképesek. A gyártott M2-sek számát körülbelül 13 500 darabra teszik.

Az első M2-eket 1941-ben vetették be, és Óceániában, Észak Afrikában valamint Európában használta az Amerikai Hadsereg. Körülbelül 800 M2-es és M9-es fél-lánctalpas a Szovjetuniónak lett küldve.

A harmincas évek elején a Magyar Királyi Honvédség teherautó-állományát újabb, korszerűbb típussal kívánták modernizálni. E célból a Rába Vagon- és Gépgyárral is jó gazdasági és műszaki kapcsolatban lévő osztrák Austro-Fiat háromtonnás teherkocsi licencét vásárolták meg. A győriek az alaptípust több ponton sikeresen korszerűsítették. Az 1935-ben elkészült két mintakocsit a honvédség tartós próbának vetette alá.

1944. augusztus 30-ig körülbelül 3300 darabot adtak át a csapatoknak. A II. Magyar Hadsereg 1942. áprilisában-májusában a Szovjetunió elleni háborúra 657 ilyen rajkocsit vonultatott fel.

A világháború mára szinte ikonná vált járműve a Kübelwagen, ami nagy számának és megbízhatóságának köszönhetően lett a német a katonák legnépszerűbb általános célú személyautója. Ugyanezeknek köszönhető, hogy a háború után is gyártották.

A Kübelwagen igazi története azonban 1938 januárjában kezdődött, amikor a német hadsereg fegyverkezésügyi hivatala (HWA) pályázatot írt ki egy katonai személyautóra, aminek három embert, egy géppuskát és hozzá lőszert kellett elbírni összesen 400 kg tömegben. A szerkezet tömege 390-400 kg, a karosszéria pedig 150-160 lehetett.

A négyütemű autók elterjedésével a US War Departments igényt tartott arra, hogy egy új felderítő és szállító járművet terveztessen ebben a kategóriában. 1940 szeptemberében az American Bantam Car Company a hadsereggel együttműködésben megtervezte azt a járművet, mely II. világháború meghatározó terepjáró személygépkocsijává vált, és melyet később Willys MB és Ford GPW néven tömegesen gyártottak.

A Jeep nélkülözhetetlen szerepet töltött be háborús cselekményekben, elengedhetetlen eszköz az ellenség felkutatásában, információcserében és az állományok mozgatásában. A II. Világháború folyamán 350 000 Willys Jeepet készítettek és voltak olyan időszakok, amikor a szerelőszalagról 90 másodpercenként gördült le egy-egy jármű.

Eredeti katonai gépjármű 1979-ből, a méltán híres Land Rover család Seria III. típusú képviselője, ami a Defender elődje, itt még a hűtő a két sárvédő dob vonala mögé csúsztatott. Igazi elnyűhetetlen, sok variációs lehetőséget hordozó 4×4-es, 2,3 literes benzinmotorral, aminek a legzordabb útviszonyok se jelenthetnek gondot. Egy elakadás nem törheti meg a gép előrenyomulását, mert a ritkaságnak számító, függőleges forgástengelyű csörlő rántja ki a sárból. A gépjármű eredetileg Angliában teljesített szolgálatot, színe NATO oliv.

Kétéltű kiképzőjármű, minden vendégnek ezen a típuson kell begyakorolnia a tank vezetés fogásait. A GSP-55-ös 17 tonna öntömeggel rendelkezik, és elsősorban harckocsik folyókon való átszállítására használták. Maximális terhelhetősége 52 tonna, amivel közepes, és néhány nehéztankot is képes szállítani. Összesen három személy tartózkodhat egyidejűleg a fedélzeten – egy vendég, aki vezet, egy vendég, aki utazik, valamint egy biztosított felelős vezető.

Önjáró légvédelmi löveg, 4 23 mm-es vízhűtésű autómata ágyúval felszerelt PT-76-os könnyűtank váz. A Shilka eredeti feladata alacsony magasságú repülőgépek és helikopterek elpusztítása volt. Bár számos gyengesége volt (például a vékony, mindössze 10 milliméteres páncélzatát könnyedén átütötték akár a repülők fedélzeti géppuskái is, vagy a folyamatos tüzelés után annyira túlmelegedhetett a fegyverek csöve, hogy a lőszerek önsülésétől a lövész irányítása nélkül is folytatta a tüzelést). A Shilka hatékonynak bizonyult számos helyzetben, légvédelmen kívül is, például épületek között. A nagy mozgékonyságú fegyverei jól használhatóak voltak könnyen páncélozott célpontok ellen, de akár ellenséges tankokat is hatástalanná tudott tenni a nagy tűzgyorsasága miatt. A Shilka hatékonyságát (és páncéljának gyengeségét) bizonyítja, hogy a legtöbb pilóta vagy teljesen elkerülte, vagy elsődleges megsemmisitendő célként tekintett rá. A Shilkát főleg a közel-Keleti konfliktusokban használták, és használják ma is, mint például az iraki-iráni háborúban (1980-88) vagy az első Öbölháborúban (1990). Fedélzetén egyidejűleg 1 vendég és egy biztosított felelős vezető tartózkodhat.

1960-ban jelent meg harckocsi, a legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi, a T-54-es továbbfejlesztett változata. A nukleáris háború fenyegetésében a szovjet vezetés egy, esetleges atomrobbanás lökéshullámának ellenálló harckocsit kívánt, így a T-54-es tank lökéshullám elleni védelemmel, erősebb motorral és más, apró fejlesztéssel ellátott változataként született meg a T-55-ös. A 100mm-es ágyúval felszerelt harckocsi a Szovjetunió fő tankja volt a második világháború után, a híres második világháborús T-34-es direkt leszármazottja. A harckocsi annyira sikeres volt, hogy a Varsói szövetség szinte minden állama használta, és egy lebutított változatát még Kína is gyárthatta Type 59 néven. A T-54 és T-55-ös tankok végül sosem harcoltak NATO ellenfeleikkel, mert a későbbi T-64 és T-72-es modellek lassan leváltották őket, de hatékonyságukat bizonyítja, hogy megjelenésük után az Egyesült Államok sürgös fejlesztésbe fogott, aminek az eredménye lett az M-60-as.

A T-54/55 harckocsi alvázán kialakított műszaki mentő járművet már a ’60-as évektől kezdve használják az egykori Varsói Szerződés országainak hadseregei. A T-55 ARV (ez a hivatalos neve) a harctéren megsérült páncélosokat vontatja, illetve pótalkatrészekkel látja el őket. Egy rászerelt jókora daruval is ellátták, hogy könnyebben tudjon megbirkózni a ráruházott feladatokkal. Fedélzetén egyidejűleg 1 vendég(vezető), 6 vendég (utas) és egy biztosított felelős vezető tartózkodhat.

Kétéltű gyors harci jármű, a számos hasonló, Varsó Szövetség országaiban gyártott lánctalpas jármű közül az MT-BLU magyar gyártmány, ahol az utolsó U betű jelöli ezt.

Magyarországon, másfél évtizedes kihagyást követően, az 1960-as években ismét hazai fejlesztésű és gyártású páncélozott harcjárművet készítettek. A győri Rábában összeszerelt jármű páncéllemezeit Dunaújvárosban gyártották. A felderítő úszó gépkocsi (FUG) jó terepjáró képességét növelte a menetközben is változtatható abroncsnyomás, árokáthidalását leereszthető meghajtott mankókerekei segítették. A jármű magas partról a folyóba vetődve is biztosan feküdt föl a vízre. A magyar gyártmányú összkerék meghajtású kétéltu 9 fő befogadására képes, nehéz terepen nagy sebességgel is jól mozog.

D-944 PSZH

A 60-s évek egyik hadiipari fejlesztése volt a Magyar Néphadsereg igényeit figyelembe véve elkészített páncélozott szállító harcjármű (pszh). A FUG után, a forgatható toronnyal és az abba beépített 14,5-ös géppuskával megnövelt tűzerejű, könnyen páncélozott, úszóképes csapatszállító jármű következett. A magyaron kívül több szövetséges ország hadserege is alkalmazta. A magyar gyártású összkerék meghajtású kétéltű 9 fő befogadására képes. Az alapváltozat motorja 100 LE teljesítményűek voltak a továbbfejlesztett változaté 110 LE-s volt. A PSZH D944 gyártását a győri Rába gyár, 1980-ban fejezte be.