Mozgalmas nyár – sűrű ősz

A múlt évhez hasonlóan ismét megrendezésre került a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Túlélõ tábora. A változatlan helyszínen, a ZMNE ócsai kiképzõbázisán – a pályára irányítás szándékával is – zajló programon a 4 turnus során közel 150 fõ érdeklõdõ fiatal vett részt, akik a számos, „katonás” feladat teljesítése mellett a BKSE révén az airsofttal is közelebbi kapcsolatba kerültek: lövészetben és épületharcban tehettek szert ismeretekre.Az egyetemmel kialakult, zökkenõmentes együttmûködés a nyári idõszakban további rendezvényekkel bõvült: a Túlélõ táborral párhuzamosan zajló ZMNE Testõr tanfolyamon, az egyetemi tanévzáró, Kibocsátó ünnepségen és a veszprém-jutaspusztai nemzetközi rallyversenyen airsoft szituációs lövészetet és fegyverbemutatót szerveztünk.

A szokásos nyári szabadságolásokkal együtt járó  „uborkaszezon” nem sok pihenõt hagyott számunkra, mivel már augusztus 28-án a Fórum Hungary Filmforgalmazó Kft. elszánt csapatának szerveztünk a pestszentimrei bázison csapatépítõ programot. Valóban elszántak voltak, hiszen a különbözõ airsoft kézifegyverekkel végrehajtott szituációs lövészet mellett extra programelemként kommandós ereszkedést is kértek, amit a bázis három szintes épületének tetejérõl végezhettek el. A jó hangulatú, mégis szakmai délelõtt tapasztalt instruktorainknak is köszönhetõen biztonságosan és balesetmentesen zajlott le.

Szeptember 5-én, a pálvölgyi barlangnál elterülõ völgyben részesei lehettünk egy több mint 250 fõt megmozgató csapatépítõ rendezvénynek, új partnerünknek, a Trim-2002 Kft-nek köszönhetõen. A csodálatos környezetben – bár a kora õszi idõjárástól néha megtréfálva – zajló programon egy elképzelt, dél-amerikai „forrongó” helyszínt szimbolizáltunk, ahol fegyverbemutatóval (és egy igazi kuriózumnak számító, katonai  Land Rover terepjáróval) valamint céllövészettel egybekötött helyiségharcot gyakoroltattunk a résztvevõkkel, a visszajelzések szerint sikeresen.

Nagyrendezvényekkel kezdõdött az õszi szezon a BKSE számára, de „civil” érdeklõdõkben, játékosokban sincs hiány. A külsõ körülmények ellenére is, részvételi díjaink változatlanok, minden érdeklõdõtt várunk programjainkra!