16 évvel ezelőtt Bedfordban – amikor először beléptünk a szélcsatornába
Tizenhat évvel ezelőtt, 2010-ben utaztunk ki először az angliai Bedfordba, hogy kipróbáljunk valamit, ami akkor még számunkra is újdonságnak számított: a szélcsatornás repülést.
Ejtőernyősként természetesen ismertük a szabadesés érzését. A szélcsatorna azonban egészen más lehetőséget kínált. Nem kellett repülőgép, nem kellett 3000–4000 méterre emelkedni, nem volt kiugrás és kupolázás. Beléptünk egy függőleges csőbe, alattunk pedig olyan sebességgel áramlott felfelé a levegő, hogy ugyanazokat a mozdulatokat gyakorolhattuk, amelyeket odafent, szabadesés közben.
Ma már mindez természetes része az ejtőernyős sportnak. 2010-ben azonban egészen más világ volt.
Bedford – egy különleges hely az ejtőernyőzés történetében
A Bodyflight Bedford nem egyszerűen egy szórakoztatóközpont számára épített szélcsatorna volt.
A hely története egészen az 1950-es évekig nyúlik vissza. Bedford mellett működött a brit Royal Aircraft Establishment egyik fontos repülési kutatóközpontja. Az itt található Vertical Spinning Tunnel eredeti feladata természetesen nem emberek reptetése volt: repülőgépmodelleken vizsgálták vele a dugóhúzó kialakulását és az abból történő kivétel lehetőségeit.
Az eredeti berendezésben egy nyolclapátos ventilátor mozgatta a levegőt, amelyet egy 1500 lóerős villanymotor hajtott. A függőleges kialakítás azért volt különleges, mert a felfelé áramló levegőben a modellek szabadon mozoghattak – tulajdonképpen ugyanazon fizikai elv alapján, amely évtizedekkel később az emberek „repülését” is lehetővé tette.
Az egykori kutatóberendezésből végül 2005-ben született meg a Bodyflight Bedford.
És nem akármilyen szélcsatorna.
A repülőtér átmérője megközelítőleg 5 méter, használható magassága körülbelül 8 méter volt. A rendszer akár 290 km/h körüli légsebességet is képes volt előállítani. Megnyitásakor a világ legnagyobb ejtőernyős szélcsatornájaként emlegették.
Ez az 5 méteres átmérő ma is tekintélyes méretnek számít.
A hely, ahová a világ legjobb ejtőernyősei jártak
Bedford hamar sokkal több lett egyszerű élményközpontnál.
Az ejtőernyősök felismerték, hogy a szélcsatornában olyan mennyiségű szabadesés-időt lehet koncentráltan megszerezni, amelyhez hagyományos ugrásokból rengeteg repülésre lenne szükség.
Egy 60 perces szélcsatornás edzés ugyanis valóban 60 perc repülést jelent.
Ha ugyanezt hagyományos, körülbelül 50–60 másodperces szabadesésű ejtőernyős ugrásokból szeretnénk összegyűjteni, nagyságrendileg 60–70 ugrásra lenne szükség.
Ráadásul a csatornában nincs repülőgépre várakozás, emelkedés, kupolázás, földet érés és újabb felszállás. A gyakorlás szinte folyamatos.
Ez alapjaiban változtatta meg az ejtőernyős képzést.
Bedfordban világversenyeket is rendeztek. A 2000-es évek második felében az Indoor Skydiving World Challenge a világ legjobb formaugróit vonzotta ide, és a csatorna egy időre a nemzetközi ejtőernyős közösség egyik legismertebb találkozóhelyévé vált.
Mi 2010-ben jutottunk el ide először
Amikor 16 évvel ezelőtt először beléptünk a bedfordi csatornába, még messze nem létezett olyan sűrű szélcsatorna-hálózat Európában, mint napjainkban.
Számunkra elsősorban egy új edzésmódszer kipróbálásáról szólt az út.
A szabadesésben megszokott mozdulatokat hirtelen kontrollált körülmények között lehetett ismételni. Egy apró kézmozdulat, a lábak helyzete, a medence néhány centiméteres elmozdítása azonnal érezhetővé vált.
Ha valami nem sikerült, nem kellett újra behajtani az ejtőernyőt és felszállni egy repülőgéppel.
Néhány másodperc múlva újra meg lehetett próbálni.
Talán ez a szélcsatornás képzés egyik legnagyobb ereje: rendkívül gyors visszacsatolást ad.
Azóta teljesen megváltozott a világ
Ami 2010-ben még különleges utazásnak számított, mára globális iparággá fejlődött.
A különböző nemzetközi adatbázisok eltérően számolják a működő, privát, katonai, bezárt és építés alatt álló létesítményeket, de ma már több száz vertikális szélcsatorna található világszerte.
Csak Európában több tucat működik.
Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Belgiumban, Olaszországban, Ausztriában, Csehországban és számos más országban találhatunk modern csatornákat. Magyarországon is megjelent ez a technológia: Budapesten 2013-ban nyílt meg a Skyward 4,1 méteres repülőtérrel.
A modern létesítmények jelentős része úgynevezett recirkulációs rendszerű. A levegőt nem egyszerűen kifújják a szabadba, hanem egy zárt rendszerben újra és újra visszavezetik a repülőtér alá.
A technológia közben elképesztő fejlődésen ment keresztül.
Ma már vannak 5 méternél nagyobb átmérőjű repülőterek is. Abu-Dzabiban a CLYMB repülőkamrája közel 10 méter átmérőjű, ami egészen más dimenziót jelent, mint a korábbi generációk csatornái.
A szélcsatorna ma már nem csak az ejtőernyősök gyakorlótere
Az elmúlt másfél évtizedben egy másik érdekes változás is végbement.
A szélcsatornás repülés részben levált az ejtőernyőzésről.
Megjelent egy olyan generáció, amelynek tagjai előbb tanultak meg a csatornában repülni, mint ahogy életükben először ejtőernyővel kiugrottak volna egy repülőgépből.
Kialakultak saját versenyszámok, saját edzésmódszerek és egészen elképesztő technikai szintet képviselő versenyzők.
A belly és formation skydiving mellett megjelent és hatalmasat fejlődött a freefly, a dynamic flying és számos más repülési stílus.
A szélcsatorna így egyszerre lett élmény, önálló sport és professzionális ejtőernyős oktatási eszköz.
Bedford története közben véget ért
Van ebben a történetben egy érdekes fordulat.
Miközben világszerte sorra épültek az újabb és modernebb szélcsatornák, az a hely, ahol mi 2010-ben először találkoztunk ezzel a világgal, végül bezárt.
A Bodyflight Bedford – későbbi nevén Twinwoods Adventure – 2022 áprilisában fejezte be működését.
Maga az épület azonban jóval több egy bezárt sportlétesítménynél. Az egykori Vertical Spinning Tunnel a brit repüléstörténet emléke: egy olyan mérnöki létesítmény, amely előbb repülőgépek fejlesztését szolgálta, majd évtizedekkel később ejtőernyősök ezreit tanította repülni.