Az első ugrás – amikor a tanultak először válnak valósággá

Az első ejtőernyős ugrás különleges pillanat. Hosszú felkészülés után először nyílik ki a repülőgép ajtaja úgy, hogy néhány pillanattal később már valóban el kell hagyni a gépet. Az első ugrás feladata azonban még nem a bonyolult szabadeső manőverek végrehajtása. Sokkal fontosabb, hogy a tanuló biztonságosan megtapasztalja a szabadesést, megismerje a magasság érzékelését, és a földön begyakorolt alapmozdulatokat először hajtsa végre valódi körülmények között.

Az első ugrás során a tanuló nincs egyedül. Két tapasztalt ejtőernyős oktató ugrik vele, akik a szabadesés kezdetétől oldalról biztosítják. Stabil alapot adnak, segítik a megfelelő testhelyzet felvételét és megtartását, miközben a tanuló elkezd alkalmazkodni ahhoz a teljesen új környezethez, amelyet addig legfeljebb a szélcsatornában tudott gyakorolni.

Az első másodpercekben rengeteg új inger érkezik egyszerre. A repülőgép eltűnik, megváltozik a testet érő légáramlás, alattunk több ezer méteres tér nyílik meg, miközben továbbra is végre kell hajtani a korábban megtanult feladatokat. Éppen ezért az első ugrás programja tudatosan egyszerű.

Az egyik legfontosabb feladat a magasságtudat kialakítása. A tanulónak rendszeresen ellenőriznie kell a magasságmérőjét, az oktatók pedig folyamatosan figyelik és szükség esetén jelzik, mikor kell ismét a műszerre nézni. Az ejtőernyőzésben a magasság nem pusztán egy adat: minden feladat és minden döntés rendelkezésre álló magassághoz kötődik. Ennek követése ezért már az első ugrástól alapvető rutinná kell hogy váljon.

Ugyanilyen fontosak a szabadesés közben végrehajtott nyitáspróbák. A tanuló többször elvégzi azt a mozdulatsort, amellyel később az ejtőernyő nyitását kezdeményezi. Meg kell tanulnia úgy megtalálni a nyitóernyőt, hogy közben a testhelyzete stabil maradjon.

A mozdulat ismétlésének célja, hogy annak helye és végrehajtása minél hamarabb automatikussá váljon. Amikor elérkezik a tényleges nyitás ideje, nem akkor kell először keresni vagy végiggondolni, hol található a nyitóernyő: a kéznek már ismernie kell az utat. A földi gyakorlás, a nyitáspróbák és az első ugrások ismétlései fokozatosan alakítják ki ezt a mozgásmintát.

1800 méteres magasságban megkezdődik az ejtőernyő nyitási folyamata. A tanuló a begyakorolt módon kezdeményezi a nyitást, majd a szabadesést felváltja az ejtőernyő alatti repülés.

Az első ugrásokhoz használt tanulóernyők nagy felületű, a képzés céljaihoz kialakított rendszerek. A nagyobb kupola nyugodtabb repülési tulajdonságokat biztosít, és több időt hagy a tanulónak arra, hogy az ernyő irányítására, a környezetére és a leszállás előkészítésére koncentráljon.

A biztonság azonban nem jelentheti azt, hogy a rendellenes helyzetekre ne kelljen felkészülni. A tanuló már az első ugrása előtt megtanulja, hogyan kell felismernie, ha a főejtőernyő nem megfelelően működik, és milyen eljárást kell követnie ilyen esetben. Ezeket a vészhelyzeti eljárásokat a földön addig kell gyakorolni, hogy szükség esetén egyértelmű és begyakorolt cselekvéssorrá váljanak.

Az első ugrás ezért jóval többről szól annál, hogy valaki először kiugrik egy repülőgépből. Ekkor kapcsolódik össze először a földi felkészítés, a szélcsatornában megszerzett testtudat, a magasság folyamatos ellenőrzése, a nyitás begyakorolt mozdulata és az ejtőernyő alatti repülés.

Az oktatók az első szabadesés során még közvetlenül ott vannak a tanuló mellett. A következő ugrások egyik célja azonban éppen az, hogy erre a fizikai segítségre egyre kevésbé legyen szükség. Ahogy stabilabbá válik a testhelyzet, kialakul a magasságtudat és biztosabbá válik a nyitási folyamat, fokozatosan egyre több feladat kerül a tanuló saját kezébe.

Az első ugrás tehát nem a képzés vége, hanem az a pont, ahol az addig megtanult elmélet és gyakorlat először találkozik a valódi szabadeséssel.