Hírek
A biztonság technikája – Így épül fel egy modern ejtőernyős felszerelés
A Bevetés Kulturális és Szociális Közhasznú Egyesület új ejtőernyős felszereléssel bővítette eszközparkját. A beszerzés jó alkalmat kínál arra, hogy bemutassuk, milyen műszaki megoldások teszik lehetővé a modern sportejtőernyőzést, és milyen szerepet töltenek be az egyes alkatrészek a biztonságos működésben.
Az ejtőernyőzés kívülről nézve elsősorban a szabadesés élményéről, a repülés szabadságáról és a látványos manőverekről szól. A sportág mögött azonban összetett technikai háttér áll. Egy korszerű ejtőernyős felszerelés nem csupán egy kupolából áll, hanem egymással összehangolt mechanikus és elektronikus rendszerekből, amelyek megfelelő működése, rendszeres ellenőrzése és szakszerű használata alapvető jelentőségű.
Egyesületünk új felszerelésének négy meghatározó egysége a JYRO Safire 4 149-es főernyő, a Precision Aerodynamics R-MAX 148-as tartalékernyő, az Avalon tok-hevederzet, valamint a Vigil 2+ Cuatro automata biztosítókészülék. A rendszer része a háromkarikás főernyő-leoldó mechanizmus és az Avalon FORS tartalékernyő-nyitást segítő rendszere is.
|
|
|
1. A főernyő – JYRO Safire 4, 149 négyzetláb
A főernyő az ejtőernyős felszerelés elsődlegesen használt kupolája. Normál körülmények között az ugró ezt nyitja ki a szabadesés végén, majd ennek segítségével hajt végre irányított siklórepülést és leszállást.
Egyesületünk új főernyője a JYRO által gyártott Safire 4 típus 149 négyzetlábas változata, amely megközelítőleg 13,84 négyzetméter névleges felületnek felel meg. A Safire 4 egy kilenccellás, modern sportejtőernyő, amelyet sokoldalú felhasználásra, jól irányítható repülési tulajdonságokra és kiszámítható nyitási viselkedésre terveztek.
A mai sportejtőernyők úgynevezett légcellás, szárnyprofilú kupolák. A kupola felső és alsó szövetfelületét belső bordák kapcsolják össze, a cellák elülső nyílásain keresztül pedig levegő áramlik a szerkezetbe. A kialakuló szárnyprofil felhajtóerőt termel, így az ugró nem egyszerűen függőlegesen ereszkedik, hanem előrehaladó, irányítható siklórepülést végez.
A kupolához nagy szilárdságú zsinórzat kapcsolódik, amely a terhelést a felszállóhevederekre, azokon keresztül pedig a tok-hevederzetre továbbítja. A kormányzsinórok és a hozzájuk tartozó kormányfogantyúk segítségével az ugró szabályozhatja a fordulásokat, a repülési sebességet és a leszállás előtti fékezést. A zsinórzaton található a slider, magyarul nyitáslassító is, amely a kupola kibomlása során szabályozza a nyitás folyamatát és mérsékli a hirtelen fellépő erőhatásokat.
A főernyő kiválasztásánál nem elegendő kizárólag a kupola méretét figyelembe venni. Meghatározó a szárnyterhelés, vagyis az ugró és felszerelése együttes repülési tömegének és az ernyő felületének aránya. Ugyanaz a kupola eltérő terheléssel más repülési tulajdonságokat mutathat, ezért a megfelelő ernyőméret kiválasztásához az ugró képzettségét, tapasztalatát és a gyártói ajánlásokat egyaránt figyelembe kell venni.
Hogyan nyílik ki a főernyő?
A főernyő nyitásában az úgynevezett eldobó nyitóernyő (pilot chute) játszik fontos szerepet. Ez a kis méretű ernyő általában a tok alsó részén kialakított BOC-zsebben (Bottom of Container) helyezkedik el. Az ugró a eldobó nyitóernyőt a légáramlásba juttatja, amely az összekötő szalag (bridle) segítségével kioldja a főernyő-konténer zárását, majd kiemeli a főernyőt tartalmazó konténert (deployment bag).
A konténer feladata, hogy a kupola és a zsinórzat rendezett sorrendben bontakozzon ki. Először a zsinórzat feszül ki, majd a kupola elhagyja a konténert, feltöltődik levegővel, és kialakul a repülésre alkalmas szárnyprofil. A nyitás folyamatát a slider szabályozza, amely fokozatosan csúszik lefelé a zsinórzaton.
Ez a látszólag egyszerű művelet valójában több egymásra épülő mechanikai folyamat eredménye, amelyek mindegyikének megfelelően kell végbemennie.
2. A tartalékernyő – Precision Aerodynamics R-MAX 148
A sportejtőernyős felszerelés második kupolája a tartalékernyő, amelynek feladata, hogy a főernyő meghibásodása vagy használhatatlansága esetén vészhelyzeti leszállási lehetőséget biztosítson.
Egyesületünk új rendszerében egy R-MAX 148 típusú, 148 négyzetlábas, megközelítőleg 13,75 négyzetméteres tartalékernyő található. A Precision Aerodynamics R-MAX sorozatát kifejezetten a modern sportejtőernyőzés követelményeire, többek között a nagyobb szabadesési sebességekkel járó alkalmazásokra fejlesztették. A konstrukció megerősített szerkezeti elemekkel és nagy szilárdságú anyagokkal készül.
A tartalékernyő működési elve aerodinamikai szempontból hasonló a főernyőéhez, de a nyitórendszer, a minősítés és az üzemeltetési követelmények jelentősen eltérnek. A tartalékkupola külön konténerben helyezkedik el, és saját nyitórendszerrel rendelkezik. Ennek része a rugós tartalék-segédernyő, a tartalékernyő konténere (freebag), a zsinórzat, valamint a tartalékernyő-nyitófogantyú és a hozzá tartozó kioldószerkezet.
A tartalékernyő nyitásakor a konténer zárása megszűnik, a rugós segédernyő a légáramlásba kerül, majd megfelelő körülmények között kiemeli a tartalékernyő konténerét. A rendszer kialakítása lehetővé teszi a kupola rendezett kibomlását.
A tartalékernyő hajtogatása és ellenőrzése
A főernyővel ellentétben a tartalékernyő hajtogatása külön jogosultsághoz kötött szakmai tevékenység. A munkát megfelelő képesítéssel és jogosultsággal rendelkező ejtőernyő-hajtogató szakember, nemzetközi szóhasználattal rigger végzi.
A hajtogatás nem pusztán a kupola összehajtását jelenti. A szakember ellenőrzi a kupola anyagát, varrásait, zsinórzatát, a kapcsolódó hevedereket, a konténert és a nyitórendszer egyéb elemeit is. A tartalékernyőnek az előírt időközönként újabb ellenőrzésen és újrahajtogatáson kell átesnie akkor is, ha azt időközben nem használták.
A hazai gyakorlatban alkalmazott éves újrahajtogatási ciklus mellett más országokban eltérő, például féléves időközök is előfordulnak. A konkrét kötelezettséget az alkalmazandó nemzeti előírások és a gyártói dokumentáció határozza meg.
A tartalékernyőhöz külön hajtogatási és ellenőrzési nyilvántartás tartozik, amelyben rögzítik az elvégzett munkát, annak dátumát és a jogosult szakember adatait. A dokumentáció igazolja a tulajdonos számára a tartalékernyő ellenőrzési és hajtogatási státuszát, és a felszerelés biztonságos üzemeltetésének fontos része.
3. Az Avalon tok-hevederzet – a teljes rendszer alapja
A tok-hevederzet (harness-container system) az ejtőernyős felszerelés központi szerkezeti egysége. Egyszerre biztosítja a főernyő és a tartalékernyő tárolását, a konténerrendszerek elhelyezését, valamint a felszerelés megfelelő rögzítését az ugró testén.
Egyesületünk új felszerelése Avalon tok-hevederzettel rendelkezik, amelyet az Advanced Parachute Systems gyárt.
A tok-hevederzet két alapvető részből áll: a konténerekből és a testre illeszkedő hevederrendszerből. A főernyő és a tartalékernyő külön rekeszben helyezkedik el. A konténerek kialakítása lehetővé teszi, hogy az egyes kupolák a megfelelő nyitórendszer működtetésekor elhagyják a tokot.
A hevederzet vállhevederekből, mellhevederből, combhevederekből, valamint a hát- és oldalsó részeket alkotó teherviselő hevederekből épül fel. A vállhevederek és a combhevederek biztosítják a felszerelés megfelelő testhez rögzítését, míg a mellheveder a vállrészek helyzetének megtartásában játszik szerepet. A párnázott hátrész és a combhevederek kialakítása a terhelés elosztását és a viselési kényelmet is befolyásolja.
A tok-hevederzeten helyezkednek el a főernyő leoldására és a tartalékernyő nyitására szolgáló fogantyúk. Ezek megfelelő elhelyezkedése, hozzáférhetősége és működőképessége kiemelt biztonsági szempont.
A háromkarikás leoldórendszer
A modern sportejtőernyős felszerelések egyik legfontosabb mechanikai biztonsági megoldása a háromkarikás leoldórendszer (3-Ring Release System).
Ez a rendszer a főernyő felszállóhevedereit kapcsolja a tok-hevederzethez, és lehetővé teszi azok szükséghelyzetben történő leoldását. Három, egymáshoz kapcsolódó fémgyűrűből, rögzítőhurokból és a leoldófogantyúhoz kapcsolódó kábelrendszerből áll.
A háromkarikás mechanizmus különlegessége, hogy a gyűrűk egymáshoz viszonyított kialakítása jelentős mechanikai áttételt hoz létre. Ennek köszönhetően a repülés közben nagy terhelést viselő kapcsolat viszonylag kis működtetőerővel oldható.
Amennyiben a főernyő olyan rendellenes működést mutat, amely miatt nem alkalmas a biztonságos leszállásra, a háromkarikás rendszer lehetővé teszi a főernyő leválasztását. A leoldás és a tartalékernyő nyitása az ugró által elsajátított vészeljárások szerint történik.
RSL és FORS – a tartalékernyő nyitását segítő rendszerek
A háromkarikás leoldórendszerhez kapcsolódóan további biztonsági megoldások is alkalmazhatók.
Az egyik ilyen az RSL (Reserve Static Line), amely a főernyő egyik felszállóhevederét a tartalékernyő nyitórendszeréhez kapcsolja. Meghatározott körülmények között, a főernyő leoldásakor az eltávolodó felszállóheveder húzóereje működteti a tartalékernyő kioldását, így segítheti a nyitási folyamat mielőbbi megkezdését.
Az Avalon tok-hevederzet ennél fejlettebb megoldással, a FORS rendszerrel is rendelkezik. A FORS a Fast Opening Rescue System rövidítése, és az Avalon saját kialakítású, gyorsított tartalékernyő-nyitást segítő rendszere.
Működési elve a széles körben ismert Skyhook rendszeréhez hasonló. Mindkettő az úgynevezett MARD (Main Assisted Reserve Deployment) rendszerek közé tartozó megoldás, amelyek a leoldott főernyő húzóerejét is felhasználhatják a tartalékernyő nyitási folyamatának gyorsítására.
A hagyományos RSL elsősorban a tartalékkonténer nyitását indítja meg. A FORS ezzel szemben megfelelő körülmények között a leoldott főernyő energiáját a tartalékernyő nyitózsákjának kiemeléséhez is felhasználja.
Ennek azért van jelentősége, mert egy működésképtelen, de még légellenállást kifejtő főernyő leválasztásakor a távolodó kupola jelentős húzóerőt hozhat létre. A FORS ezt az energiát hasznosítja a tartalékernyő gyorsabb kiemelésére.
A rendszer egyik fontos tulajdonsága, hogy a főernyő húzóerejének hiányában a tartalékernyő hagyományos nyitási útja is rendelkezésre áll. A FORS tehát nem helyettesíti a tartalékernyő saját nyitórendszerét, hanem azt egészíti ki.
A FORS és a Skyhook működési célja hasonló, de konstrukciójuk és egyes alkatrészeik eltérhetnek. A rendszer szakszerű összeépítése, ellenőrzése és hajtogatása ezért az Avalon gyártói előírásai szerint történik.
Fontos hangsúlyozni, hogy sem az RSL, sem a FORS nem helyettesíti az ugró vészhelyzeti felkészültségét, és nem garantálja a sikeres tartalékernyő-nyitást minden lehetséges helyzetben.
4. Vigil 2+ Cuatro – az elektronikus biztosítókészülék
A modern sportejtőernyős felszerelések egyik legfontosabb kiegészítő biztonsági berendezése az automata nyitókészülék, nemzetközi rövidítéssel AAD (Automatic Activation Device).
Egyesületünk új felszerelésében egy Vigil 2+ Cuatro típusú automata biztosítókészülék található.
Az AAD olyan elektronikus biztonsági berendezés, amely meghatározott magassági és függőleges sebességi feltételek együttes fennállása esetén automatikusan beavatkozik a tartalékernyő nyitórendszerébe.
A készülék légnyomásérzékelő segítségével folyamatosan figyeli a környezeti nyomás változását, amelyből magassági és függőleges sebességi adatokat számít. Az elektronikus vezérlőegység ezeket összeveti a kiválasztott működési módhoz tartozó paraméterekkel.
Amennyiben az aktiválási feltételek teljesülnek, a készülék működteti a vágóegységet (cutter), amely elvágja a tartalékernyő-konténer záróhurkát. A zárás megszűnésével megkezdődhet a tartalékernyő hagyományos nyitási folyamata.
Az AAD tehát nem maga nyitja ki és tölti fel levegővel a tartalékernyőt, hanem a tartalékkonténer zárásának megszüntetésével indítja el a folyamatot.
A Vigil készülék fő részei és működési módjai
A Vigil rendszer elektronikus vezérlőegységből, légnyomásérzékelőből, kezelő- és kijelzőegységből, energiaellátásból és a tartalékernyő záróhurkát elvágó vágóegységből áll. A vezérlőegység a tok-hevederzet megfelelő részében helyezkedik el, míg a kijelző lehetővé teszi a készülék állapotának és beállításainak ellenőrzését.
A Cuatro változat négy különböző működési módot kínál. A PRO a hagyományos sportejtőernyős alkalmazáshoz, a STUDENT a tanulóugrókhoz, a TANDEM a tandemugrásokhoz, az XTREME pedig a speciális, nagy függőleges sebességgel járó kupolás repülési alkalmazásokhoz kialakított üzemmód.
Az egyes módok különböző aktiválási magassági és sebességi feltételekkel rendelkeznek. Az XTREME üzemmód például magasabb függőleges sebességi küszöböt alkalmaz, ezért nem tekinthető a hagyományos sportejtőernyős üzemmód egyszerű alternatívájának.
A megfelelő üzemmód kiválasztása, a készülék állapotának ellenőrzése és a gyártói előírások betartása alapvető fontosságú.
Az automata biztosítókészülék különösen olyan helyzetekben jelenthet kiegészítő védelmet, amikor az ugró valamilyen okból nem hajtja végre időben a szükséges nyitási eljárást. Ugyanakkor az AAD nem helyettesíti a magasságtudatosságot, a megfelelő nyitási magasság megválasztását vagy a vészhelyzeti eljárások gyakorlását.
5. Ellenőrzés, karbantartás és felelős üzemeltetés
Egy modern ejtőernyős felszerelés biztonságos használata nem ér véget az alkatrészek beszerzésével. A rendszer minden elemének megfelelő műszaki állapotban kell lennie, és a különböző gyártóktól származó eszközök kompatibilitását is biztosítani kell.
A főernyő, a tartalékernyő, a tok-hevederzet és az automata biztosítókészülék eltérő ellenőrzési és karbantartási követelményekkel rendelkezik. Különösen fontos a tartalékernyő jogosult szakember által végzett ellenőrzése és hajtogatása, a háromkarikás leoldórendszer állapotának vizsgálata, a nyitórendszerek megfelelő működése, valamint az AAD gyártói előírások szerinti üzemeltetése.
A felszereléshez kapcsolódó dokumentációk és a hajtogatási nyilvántartások lehetővé teszik az elvégzett ellenőrzések nyomon követését. Az üzemeltetéshez szükséges biztosítási feltételek rendezése szintén része az egyesület felelős eszközgazdálkodásának.
A műszaki biztonság mellett legalább ilyen fontos a megfelelő képzettség, a rendszeres gyakorlás és a fegyelmezett döntéshozatal. Az ejtőernyőzésben a legkorszerűbb felszerelés sem pótolhatja az emberi felkészültséget.
A Bevetés Kulturális és Szociális Közhasznú Egyesület számára az új ejtőernyős felszerelés beszerzése nemcsak eszközparkunk fejlesztését jelenti, hanem lehetőséget ad a sportág műszaki hátterének és biztonsági kultúrájának szélesebb körű bemutatására is.
Az ejtőernyőzés valódi értéke nem csupán a szabadesés élményében rejlik, hanem abban a tudásban, felelősségben és technikai felkészültségben is, amely minden sikeres ugrás mögött ott áll.
Utánpótlás a levegőben – a szélcsatornában kezdődik a tanulás
A Bevetés Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület kiemelt figyelmet fordít az ejtőernyős sport utánpótlására. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok megfelelő szakmai felügyelet mellett, fokozatosan és biztonságos körülmények között ismerkedhessenek meg a levegőben történő mozgás alapjaival.
Az ejtőernyős képzés megkezdésének megvannak a maga életkori és szakmai feltételei, a levegőben történő mozgás alapjaival azonban már korábban is meg lehet ismerkedni. Erre kiváló lehetőséget biztosít a szélcsatorna, ahol zárt, ellenőrzött környezetben, oktatói felügyelet mellett lehet megtapasztalni, hogyan viselkedik a testünk az erős légáramban.
A feladat nehézségét talán egy egyszerű példával lehet a legjobban érzékeltetni. Gyermekként hosszú idő alatt tanulunk meg biztosan állni, járni és futni. Ezek a mozgások később annyira természetessé válnak számunkra, hogy már gondolkodnunk sem kell rajtuk.
Amikor azonban egy másik közegbe, a vízbe kerülünk, szinte mindent újra kell tanulnunk. Az úszás során másképpen kell használnunk a karunkat, a lábunkat és az egész testünket ahhoz, hogy fennmaradjunk a vízen és a kívánt irányba haladjunk. Ami a szárazföldön ösztönös, az a vízben már nem feltétlenül működik.
A levegőben történő mozgás ennél is összetettebb feladat.
A szélcsatornában hamar kiderül, hogy a földön megszokott mozdulataink nem feltétlenül azt az eredményt hozzák, amire ösztönösen számítanánk. Egy-egy végtag helyzetének vagy a test dőlésszögének egészen apró megváltoztatása is módosíthatja a repülés irányát, sebességét vagy a test helyzetét. Bizonyos mozdulatoknál pedig éppen ellentétes irányú vagy más jellegű testmozgással érjük el azt a hatást, amelyet szeretnénk.
Ehhez társul még egy fontos különbség: a levegőben valóban három dimenzióban kell gondolkodni és mozogni. Nemcsak előre, hátra, jobbra és balra kell tudni kontrollálni a testet, hanem a magasság, a süllyedés és emelkedés, valamint a különböző tengelyek körüli elfordulás is része a mozgásnak. Mindezeket úgy kell összehangolni, hogy közben a test stabil maradjon.
Ez komoly koordinációs feladat, amely az idegrendszertől is nagyfokú figyelmet és alkalmazkodást igényel. Az eleinte tudatosan végrehajtott mozdulatok csak sok ismétlés és gyakorlás után válnak automatikussá. Ugyanúgy, ahogy egy gyermeknek időre van szüksége ahhoz, hogy biztosan járjon, vagy egy kezdő úszónak ahhoz, hogy természetesen mozogjon a vízben, a levegőben történő kontrollált mozgás elsajátításához is rengeteg gyakorlás szükséges.
Ebben rejlik a szélcsatornás képzés egyik legnagyobb előnye. Magyarországon erre a csepeli Skyward, az ország első szélcsatornája biztosít kiváló lehetőséget. A kontrollált légáramban, oktatói segítséggel a fiatalok lépésről lépésre sajátíthatják el a levegőben történő mozgás alapjait. Gyakorolható a stabil testhelyzet, az irányváltoztatás és a fordulás, később pedig egyre összetettebb mozgásformák is.
Az utánpótlás-nevelés számunkra ezért nem egyszerűen azt jelenti, hogy minél fiatalabban megismertetjük valakivel az ejtőernyőzést. Sokkal fontosabb, hogy megfelelő alapokat építsünk fel. A fiatal sportoló megtanulja érzékelni és kontrollálni saját testét egy számára teljesen új közegben, miközben fejlődik a koordinációja, koncentrációja és térbeli tájékozódása is.
A szélcsatornában megszerzett tapasztalat később az ejtőernyős képzés során is értékes alapot jelenthet. Amikor elérkezik az első valódi ugrás ideje, a levegő már nem teljesen ismeretlen közeg: a tanuló rendelkezik olyan mozgástapasztalattal, amelyre a további képzés építhet.
Egyesületünk célja, hogy az utánpótlás képzésében is ezt a fokozatosságot képviselje: először megtanulni mozogni a levegőben, majd erre a biztos alapra felépíteni az ejtőernyős tudást.
Tizenhat év fejlődése – látogatás az Intrudair nyíregyházi üzemében
Különleges gyárlátogatáson jártunk Nyíregyházán, az Intrudair üzemében. Számunkra azonban ez jóval több volt egy egyszerű üzemlátogatásnál: Dolhai Zoltánt közel tizenhat éve ismerjük, így valamennyire testközelből követhettük azt a fejlődést is, amelyen az Intrudair és vele együtt maga a wingsuit-technológia keresztülment.
Élénken él bennünk, amikor körülbelül tizenhat évvel ezelőtt egy I. kerületi lakásban először láttuk az akkor készülő szárnyasruha-prototípusokat. Mai szemmel ezek még kezdetleges konstrukciók voltak: kisebb teljesítménnyel, alacsonyabb siklószámmal és jóval kevésbé kiforrott repülési tulajdonságokkal.
Ehhez képest egészen különleges érzés volt most végigsétálni a nyíregyházi üzemen, és látni, hová jutott az akkori kísérletezés.
A mai wingsuitok már egy teljesen más generációt képviselnek. Jó példa erre a Mako 2: nagy teljesítményű, magas siklószámú szárnyasruha, amelynél a teljesítmény mellett az irányíthatóság és a stabilitás is meghatározó szempont.
A fejlődés mögött rengeteg tervezés, tesztelés és valódi repülési tapasztalat áll. Egy wingsuit esetében ugyanis nem elég, hogy a számítógépen jól nézzen ki a szárnyprofil. A levegőben kell működnie, különböző testhelyzetekben, sebességeken és repülési helyzetekben.
Ebben mindig fontos szerepe volt annak, hogy Dolhai Zoltán maga is ejtőernyős és wingsuit-pilóta. A fejlesztés és a repülés ezért kezdettől fogva szorosan összekapcsolódott.
Nemcsak maguk a ruhák, hanem a gyártástechnológia is rengeteget fejlődött. A kezdeti kézi szabás helyét mára digitális tervezés és lézeres vágás vette át. A szabás rendkívüli pontossággal történik, ami különösen fontos egy olyan szerkezetnél, ahol a szárnyprofil és az egymáshoz kapcsolódó panelek formája közvetlenül befolyásolja a repülési tulajdonságokat.
A technológia azonban csak egy pontig helyettesítheti az emberi munkát. A gyárban ma is varrógépek hosszú sora mellett készülnek a ruhák. Egy összetettebb darab elkészítése 50–60 óra kézi munkát is jelenthet. Ráadásul nincs két teljesen egyforma ruha: a wingsuitok és ugróruhák egyedi méretre készülnek, egy megrendeléshez akár 40 különböző testméretet is meg kell adni.
Ezt mi magunk is jól ismerjük: több Intrudair ruhát használtunk és használunk, így pontosan tudjuk, mennyit számít a megfelelő méretezés és illeszkedés.
A kész ruhákat látva ezért a „sportruha” kifejezés talán nem is adja vissza megfelelően azt, ami itt készül. Ezek sokkal inkább egyedi méretre gyártott technikai mestermunkák.
Az Intrudair közben egy kis magyar műhelyből nemzetközileg ismert ejtőernyős márkává fejlődött. Wingsuitokat, ugró- és tunnelruhákat, tracking felszereléseket és más speciális technikai ruházatot készítenek, amelyekkel ma már a világ számos országában lehet találkozni.
A magyar gyártó jelen van a nemzetközi versenysportban is. Az évek során külföldi versenyzőket és csapatokat támogattak, köztük a belga Jetmax formation skydiving csapatot és wingsuit-versenyzőket, napjainkban pedig a világszerte ismert PD Factory Team támogatói között is ott van az Intrudair neve.
Talán ez mutatja legjobban, milyen utat járt be a márka: a Nyíregyházán készülő ruhák ma ugyanabban a nemzetközi ejtőernyős közegben jelennek meg, ahol a sportág legnagyobb gyártói és legismertebb versenyzői.
Számunkra ezért volt különleges ez a látogatás. Nem egy számunkra ismeretlen gyárba érkeztünk, hanem egy olyan történet mai állomását láthattuk, amelynek a kezdetére még személyesen emlékszünk.
Tizenhat év alatt rengeteget változtak a gépek, az anyagok, a tervezés és maguk a wingsuitok is. Ami viszont megmaradt, az a kézi munka, a folyamatos kísérletezés és az a megszállottság, amely nélkül valószínűleg nem lehetne ilyen ruhákat készíteni.
Jó volt látni, hogy mindez ma is itt, Magyarországon, Nyíregyházán történik.
A leszállás – az ugrás utolsó, koncentrációt igénylő szakasza
Az ejtőernyő sikeres nyitásával még nem ér véget az ugrás. A szabadesést követően egy újabb, komoly figyelmet igénylő szakasz kezdődik: biztonságosan vissza kell jutni a repülőtér fölé, meg kell tervezni a leszállási kört, majd a megfelelő irányból és sebességgel végre kell hajtani a leszállást.
A felkészítés során a tanuló már a felszállás előtt megkapja a leszálláshoz szükséges legfontosabb információkat. Meghatározzák a tervezett leszállási irányt, valamint azt is, hogy bal vagy jobb iskolakörben kell megközelíteni a kijelölt leszállóterületet.
Ennek egyik legfontosabb célja, hogy a levegőben egyszerre tartózkodó ejtőernyősök mozgása kiszámítható legyen. Ha mindenki azonos rendszer szerint építi fel a megközelítést, elkerülhető, hogy a leszálláshoz készülő ejtőernyősök egymással szemben vagy egymást keresztezve repüljenek.
A felszállás előtt meghatározott leszállási irány azonban nem feltétlenül marad változatlan. Miközben a repülőgép emelkedik, a szél iránya megváltozhat. A földön ezért egy jól látható jelzés – jellemzően egy leszállási irányt mutató nyíl – segíti az ejtőernyősöket. Ennek helyzetét szükség esetén az aktuális szélviszonyoknak megfelelően módosíthatják.
Az ernyő kinyílása után ezért nem elegendő arra hagyatkozni, amit még a földön megbeszéltünk. Tájékozódni kell, meg kell keresni a repülőteret és a leszállóterületet, ellenőrizni kell a leszállási irányt, valamint figyelni kell a szélre is. Ebben a földi széljelző – a szélzsák – szintén fontos támpontot ad. A leszállás utolsó szakaszát lehetőség szerint szembeszélben hajtjuk végre.
Az ernyőnyitást követően azt is fel kell mérni, hogy az ejtőernyős a repülőtérhez képest hol helyezkedik el, és innen hogyan tud biztonságosan eljutni az iskolakör megfelelő pontjára. A cél nem az, hogy a lehető legrövidebb úton érjük el a leszállóhelyet, hanem hogy megfelelő magasságban, tervezetten kapcsolódjunk be a leszállási körbe.
A repülőtér használatának szabályait ugyancsak ismerni kell. Az ejtőernyősöknek kerülniük kell a repülőgépek számára kijelölt mozgási és leszállási területeket, és az adott repülőtér helyi eljárásai szerint kell közlekedniük. A levegőben egyszerre jelen lévő ejtőernyősök és légijárművek biztonságos elkülönítése ezért nemcsak a leszállás pillanatában, hanem az egész ugrási üzem során fontos.
Maga a leszállás mozdulatsora első látásra viszonylag egyszerű, a megfelelő végrehajtása azonban pontos időzítést igényel. A végső megközelítés során az ernyőnek megfelelő repülési sebességre van szüksége. A tanuló ezért az oktatáson meghatározott megközelítési konfigurációban repül, majd a talajhoz közeledve megkezdi a kilebegtetést.
A kilebegtetés során az irányítózsinórok megfelelő ütemű és szimmetrikus lehúzásával csökken a kupola előre- és süllyedési sebessége. A cél az, hogy az ernyő energiáját kihasználva közvetlenül a talaj felett csökkenjen le annyira a sebesség, hogy a földet érés kontrollált legyen.
Különösen fontos, hogy a két irányítózsinórt azonosan és szimmetrikusan kezeljük. Ha az egyik oldalt lényegesen jobban lehúzzuk, az ernyő fordulni kezdhet, ami kis magasságban már komoly veszélyforrást jelenthet. A leszállás utolsó szakaszában ezért nemcsak az időzítés, hanem a mozdulat egyenletessége is meghatározó.
A tanulók által használt nagyobb felületű ejtőernyők ezen a ponton is segítséget jelentenek. Nyugodtabb repülési tulajdonságaik és alacsonyabb terhelésük miatt több időt biztosítanak a helyzet felismerésére és a megfelelő mozdulat végrehajtására.
A tapasztalat növekedésével az ejtőernyős később – megfelelő képzettség és fokozatos átmenet mellett – kisebb, dinamikusabb kupolákat is használhat. Ezek gyorsabban repülnek, és kezelésük, valamint leszállításuk nagyobb pontosságot követel. Éppen ezért az ernyőméret csökkentése nem önmagában cél: annak mindig együtt kell haladnia az ejtőernyős tudásával és tapasztalatával.
Egy ugrás tehát nem az ernyő kinyílásával ér véget. A biztonságos földet éréshez ugyanúgy szükség van előzetes tervezésre, helyzetfelismerésre, magasságtudatra és begyakorolt mozdulatokra, mint a szabadesés során. A jó leszállás már több száz méterrel a föld felett elkezdődik.
Az első ugrás – amikor a tanultak először válnak valósággá
Az első ejtőernyős ugrás különleges pillanat. Hosszú felkészülés után először nyílik ki a repülőgép ajtaja úgy, hogy néhány pillanattal később már valóban el kell hagyni a gépet. Az első ugrás feladata azonban még nem a bonyolult szabadeső manőverek végrehajtása. Sokkal fontosabb, hogy a tanuló biztonságosan megtapasztalja a szabadesést, megismerje a magasság érzékelését, és a földön begyakorolt alapmozdulatokat először hajtsa végre valódi körülmények között.
Az első ugrás során a tanuló nincs egyedül. Két tapasztalt ejtőernyős oktató ugrik vele, akik a szabadesés kezdetétől oldalról biztosítják. Stabil alapot adnak, segítik a megfelelő testhelyzet felvételét és megtartását, miközben a tanuló elkezd alkalmazkodni ahhoz a teljesen új környezethez, amelyet addig legfeljebb a szélcsatornában tudott gyakorolni.
Az első másodpercekben rengeteg új inger érkezik egyszerre. A repülőgép eltűnik, megváltozik a testet érő légáramlás, alattunk több ezer méteres tér nyílik meg, miközben továbbra is végre kell hajtani a korábban megtanult feladatokat. Éppen ezért az első ugrás programja tudatosan egyszerű.
Az egyik legfontosabb feladat a magasságtudat kialakítása. A tanulónak rendszeresen ellenőriznie kell a magasságmérőjét, az oktatók pedig folyamatosan figyelik és szükség esetén jelzik, mikor kell ismét a műszerre nézni. Az ejtőernyőzésben a magasság nem pusztán egy adat: minden feladat és minden döntés rendelkezésre álló magassághoz kötődik. Ennek követése ezért már az első ugrástól alapvető rutinná kell hogy váljon.
Ugyanilyen fontosak a szabadesés közben végrehajtott nyitáspróbák. A tanuló többször elvégzi azt a mozdulatsort, amellyel később az ejtőernyő nyitását kezdeményezi. Meg kell tanulnia úgy megtalálni a nyitóernyőt, hogy közben a testhelyzete stabil maradjon.
A mozdulat ismétlésének célja, hogy annak helye és végrehajtása minél hamarabb automatikussá váljon. Amikor elérkezik a tényleges nyitás ideje, nem akkor kell először keresni vagy végiggondolni, hol található a nyitóernyő: a kéznek már ismernie kell az utat. A földi gyakorlás, a nyitáspróbák és az első ugrások ismétlései fokozatosan alakítják ki ezt a mozgásmintát.
1800 méteres magasságban megkezdődik az ejtőernyő nyitási folyamata. A tanuló a begyakorolt módon kezdeményezi a nyitást, majd a szabadesést felváltja az ejtőernyő alatti repülés.
Az első ugrásokhoz használt tanulóernyők nagy felületű, a képzés céljaihoz kialakított rendszerek. A nagyobb kupola nyugodtabb repülési tulajdonságokat biztosít, és több időt hagy a tanulónak arra, hogy az ernyő irányítására, a környezetére és a leszállás előkészítésére koncentráljon.
A biztonság azonban nem jelentheti azt, hogy a rendellenes helyzetekre ne kelljen felkészülni. A tanuló már az első ugrása előtt megtanulja, hogyan kell felismernie, ha a főejtőernyő nem megfelelően működik, és milyen eljárást kell követnie ilyen esetben. Ezeket a vészhelyzeti eljárásokat a földön addig kell gyakorolni, hogy szükség esetén egyértelmű és begyakorolt cselekvéssorrá váljanak.
Az első ugrás ezért jóval többről szól annál, hogy valaki először kiugrik egy repülőgépből. Ekkor kapcsolódik össze először a földi felkészítés, a szélcsatornában megszerzett testtudat, a magasság folyamatos ellenőrzése, a nyitás begyakorolt mozdulata és az ejtőernyő alatti repülés.
Az oktatók az első szabadesés során még közvetlenül ott vannak a tanuló mellett. A következő ugrások egyik célja azonban éppen az, hogy erre a fizikai segítségre egyre kevésbé legyen szükség. Ahogy stabilabbá válik a testhelyzet, kialakul a magasságtudat és biztosabbá válik a nyitási folyamat, fokozatosan egyre több feladat kerül a tanuló saját kezébe.
Az első ugrás tehát nem a képzés vége, hanem az a pont, ahol az addig megtanult elmélet és gyakorlat először találkozik a valódi szabadeséssel.
Az első ugrás már a földön elkezdődik
Egy ejtőernyős első ugrása nem akkor kezdődik, amikor kinyílik a repülőgép ajtaja. Hosszú és alapos felkészülés előzi meg azt a pillanatot, amikor először elhagyja a repülőgépet. A folyamat az elméleti oktatástól a szélcsatornás gyakorláson át egészen a repülőtéri felkészítésig vezet.
A Magyar Bázisugró és Ejtőernyős Sportegyesülettel együttműködve mi is közreműködünk abban a felkészítési folyamatban, amelynek végén a hallgatók eljuthatnak életük első ejtőernyős ugrásáig.
A felkészítés egy kétnapos elméleti tanfolyammal kezdődik. A hallgatók megismerkednek az ejtőernyőzés alapjaival, a felszerelés működésével, az ugrás teljes folyamatával, a biztonsági szabályokkal, valamint a normál és rendellenes helyzetekben követendő eljárásokkal. Az elméleti képzés azért különösen fontos, mert az első ugrás előtt nem elég tudni, mit kell tenni: azt is érteni kell, hogy az ugrás egyes szakaszaiban mi történik, és egy váratlan helyzetben hogyan kell reagálni.
A kétnapos tanfolyamot elméleti vizsga zárja, amelyen a leendő ejtőernyősöknek számot kell adniuk a megszerzett tudásukról.
Az elméleti alapok megszerzése után következik a szélcsatornás felkészítés. Ennek egyik legfontosabb célja, hogy ne a repülőgépből történő első kiugráskor találkozzanak először azzal az érzéssel, amikor a nagy sebességű légáramlás tartja a testüket. Ellenőrzött körülmények között megtanulják a helyes szabadeső testtartást: hogyan tartsák a karjukat és a lábukat, hogyan homorítsanak, és miként őrizzék meg stabil testhelyzetüket. A szélcsatornában azt is megtapasztalhatják, hogy a levegőben már egészen apró mozdulatoknak is jelentős hatásuk van. Megtanulják, hogyan tudják testük helyzetével befolyásolni a mozgásukat, korrigálni a pozíciójukat és „közlekedni” a levegőben.
Mire elérkezik az első valódi szabadesés, maga a közeg és az alapvető mozgás már nem lesz teljesen ismeretlen.
A következő szakasz a repülőtéri gyakorlati felkészítés. Itt a hallgatók begyakorolják azokat a feladatokat és eljárásokat, amelyekre a levegőben szükségük lehet.
Ennek része a leoldózár-vizsga is. A cél, hogy egy esetleges rendellenes helyzetben ne akkor kelljen először végiggondolni a szükséges teendőket, hanem a megfelelő mozdulatsor már begyakorolt legyen. Ezt nem csak a hallgatóknak, hanem minden ejtőernyősnek évente meg kell csinálnia.
Ezután következik a repülőgép elhagyásának gyakorlása. A földön részletesen bemutatják, hogyan kell elhelyezkedni az ajtóban, milyen testhelyzetet kell felvenni, hogyan történik a kiugrás, és mit kell tenni a gép elhagyását követő pillanatokban.
Amikor az elméleti képzés, a vizsga, a szélcsatornás gyakorlás és a repülőtéri felkészítés is megtörtént, elérkezik az a pillanat, amelyre az egész folyamat irányult.
A hallgatók beszállnak a repülőgépbe és felszállnak életük első ejtőernyős ugrására.
A BKSE ebben a többlépcsős felkészítési folyamatban közreműködve segíti, hogy a résztvevők megfelelő előkészítést követően juthassanak el az első ugrás különleges élményéig.
16 évvel ezelőtt Bedfordban – amikor először beléptünk a szélcsatornába
Tizenhat évvel ezelőtt, 2010-ben utaztunk ki először az angliai Bedfordba, hogy kipróbáljunk valamit, ami akkor még számunkra is újdonságnak számított: a szélcsatornás repülést.
Ejtőernyősként természetesen ismertük a szabadesés érzését. A szélcsatorna azonban egészen más lehetőséget kínált. Nem kellett repülőgép, nem kellett 3000–4000 méterre emelkedni, nem volt kiugrás és kupolázás. Beléptünk egy függőleges csőbe, alattunk pedig olyan sebességgel áramlott felfelé a levegő, hogy ugyanazokat a mozdulatokat gyakorolhattuk, amelyeket odafent, szabadesés közben.
Ma már mindez természetes része az ejtőernyős sportnak. 2010-ben azonban egészen más világ volt.
Bedford – egy különleges hely az ejtőernyőzés történetében
A Bodyflight Bedford nem egyszerűen egy szórakoztatóközpont számára épített szélcsatorna volt.
A hely története egészen az 1950-es évekig nyúlik vissza. Bedford mellett működött a brit Royal Aircraft Establishment egyik fontos repülési kutatóközpontja. Az itt található Vertical Spinning Tunnel eredeti feladata természetesen nem emberek reptetése volt: repülőgépmodelleken vizsgálták vele a dugóhúzó kialakulását és az abból történő kivétel lehetőségeit.
Az eredeti berendezésben egy nyolclapátos ventilátor mozgatta a levegőt, amelyet egy 1500 lóerős villanymotor hajtott. A függőleges kialakítás azért volt különleges, mert a felfelé áramló levegőben a modellek szabadon mozoghattak – tulajdonképpen ugyanazon fizikai elv alapján, amely évtizedekkel később az emberek „repülését” is lehetővé tette.
Az egykori kutatóberendezésből végül 2005-ben született meg a Bodyflight Bedford.
És nem akármilyen szélcsatorna.
A repülőtér átmérője megközelítőleg 5 méter, használható magassága körülbelül 8 méter volt. A rendszer akár 290 km/h körüli légsebességet is képes volt előállítani. Megnyitásakor a világ legnagyobb ejtőernyős szélcsatornájaként emlegették.
Ez az 5 méteres átmérő ma is tekintélyes méretnek számít.
A hely, ahová a világ legjobb ejtőernyősei jártak
Bedford hamar sokkal több lett egyszerű élményközpontnál.
Az ejtőernyősök felismerték, hogy a szélcsatornában olyan mennyiségű szabadesés-időt lehet koncentráltan megszerezni, amelyhez hagyományos ugrásokból rengeteg repülésre lenne szükség.
Egy 60 perces szélcsatornás edzés ugyanis valóban 60 perc repülést jelent.
Ha ugyanezt hagyományos, körülbelül 50–60 másodperces szabadesésű ejtőernyős ugrásokból szeretnénk összegyűjteni, nagyságrendileg 60–70 ugrásra lenne szükség.
Ráadásul a csatornában nincs repülőgépre várakozás, emelkedés, kupolázás, földet érés és újabb felszállás. A gyakorlás szinte folyamatos.
Ez alapjaiban változtatta meg az ejtőernyős képzést.
Bedfordban világversenyeket is rendeztek. A 2000-es évek második felében az Indoor Skydiving World Challenge a világ legjobb formaugróit vonzotta ide, és a csatorna egy időre a nemzetközi ejtőernyős közösség egyik legismertebb találkozóhelyévé vált.
Mi 2010-ben jutottunk el ide először
Amikor 16 évvel ezelőtt először beléptünk a bedfordi csatornába, még messze nem létezett olyan sűrű szélcsatorna-hálózat Európában, mint napjainkban.
Számunkra elsősorban egy új edzésmódszer kipróbálásáról szólt az út.
A szabadesésben megszokott mozdulatokat hirtelen kontrollált körülmények között lehetett ismételni. Egy apró kézmozdulat, a lábak helyzete, a medence néhány centiméteres elmozdítása azonnal érezhetővé vált.
Ha valami nem sikerült, nem kellett újra behajtani az ejtőernyőt és felszállni egy repülőgéppel.
Néhány másodperc múlva újra meg lehetett próbálni.
Talán ez a szélcsatornás képzés egyik legnagyobb ereje: rendkívül gyors visszacsatolást ad.
Azóta teljesen megváltozott a világ
Ami 2010-ben még különleges utazásnak számított, mára globális iparággá fejlődött.
A különböző nemzetközi adatbázisok eltérően számolják a működő, privát, katonai, bezárt és építés alatt álló létesítményeket, de ma már több száz vertikális szélcsatorna található világszerte.
Csak Európában több tucat működik.
Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Belgiumban, Olaszországban, Ausztriában, Csehországban és számos más országban találhatunk modern csatornákat. Magyarországon is megjelent ez a technológia: Budapesten 2013-ban nyílt meg a Skyward 4,1 méteres repülőtérrel.
A modern létesítmények jelentős része úgynevezett recirkulációs rendszerű. A levegőt nem egyszerűen kifújják a szabadba, hanem egy zárt rendszerben újra és újra visszavezetik a repülőtér alá.
A technológia közben elképesztő fejlődésen ment keresztül.
Ma már vannak 5 méternél nagyobb átmérőjű repülőterek is. Abu-Dzabiban a CLYMB repülőkamrája közel 10 méter átmérőjű, ami egészen más dimenziót jelent, mint a korábbi generációk csatornái.
A szélcsatorna ma már nem csak az ejtőernyősök gyakorlótere
Az elmúlt másfél évtizedben egy másik érdekes változás is végbement.
A szélcsatornás repülés részben levált az ejtőernyőzésről.
Megjelent egy olyan generáció, amelynek tagjai előbb tanultak meg a csatornában repülni, mint ahogy életükben először ejtőernyővel kiugrottak volna egy repülőgépből.
Kialakultak saját versenyszámok, saját edzésmódszerek és egészen elképesztő technikai szintet képviselő versenyzők.
A belly és formation skydiving mellett megjelent és hatalmasat fejlődött a freefly, a dynamic flying és számos más repülési stílus.
A szélcsatorna így egyszerre lett élmény, önálló sport és professzionális ejtőernyős oktatási eszköz.
Bedford története közben véget ért
Van ebben a történetben egy érdekes fordulat.
Miközben világszerte sorra épültek az újabb és modernebb szélcsatornák, az a hely, ahol mi 2010-ben először találkoztunk ezzel a világgal, végül bezárt.
A Bodyflight Bedford – későbbi nevén Twinwoods Adventure – 2022 áprilisában fejezte be működését.
Maga az épület azonban jóval több egy bezárt sportlétesítménynél. Az egykori Vertical Spinning Tunnel a brit repüléstörténet emléke: egy olyan mérnöki létesítmény, amely előbb repülőgépek fejlesztését szolgálta, majd évtizedekkel később ejtőernyősök ezreit tanította repülni.
Hétvégi formaugrások Börgöndön
Nagyalakzat-tábor – építés és biztonságos bontás
Folytatjuk nagyalakzat-táborunk bemutatását: ezúttal két videón keresztül mutatjuk meg a nagyalakzat egyik lehetséges felépítési módját, valamint a nyitás előtti biztonságos bontás folyamatát.
Az első videón egy nagyalakzat felépülését láthatjuk. Először a belső alap épül fel, miközben a külső kör tagjai kivárják, hogy az alakzat központi része stabilan összeálljon. Csak ezt követően kezdik meg a bekötéseket.
A feladat egyik legfontosabb része az alakzat stabilitásának megőrzése és a sebességkülönbségek megfelelő kezelése. Az összekötött alap már fékeződik, miközben a még szabadon zuhanó egyéni ejtőernyősök sebessége ennél jóval nagyobb lehet. A csatlakozáshoz ezt a relatív sebességet fokozatosan közel nullára kell csökkenteni. Ehhez megfelelő rutinra, pontos reflexekre és sok gyakorlásra van szükség.
A második videó a nagyalakzat biztonságos bontását mutatja be. A nyitási magassághoz közeledve a résztvevők előre meghatározott sorrendben hagyják el az alakzatot. Elsőként a külső kör válik le körülbelül 1500 méteres magasságban. Minden résztvevő az előzetesen, még a földön meghatározott és begyakorolt irányba távolodik el a nagyalakzattól.
A belső kör eközben még együtt marad, majd körülbelül 1300–1200 méteres magasságban kezdi meg a bontást és az eltávolodást.
A cél, hogy az ernyőnyitás előtt megfelelő horizontális és vertikális elkülönülés alakuljon ki a résztvevők között. Minél nagyobb a biztonságos távolság, annál kisebb annak veszélye, hogy a nyíló ernyők egymás közelébe kerüljenek. Az ernyő nyitási folyamatának megkezdése után annak mozgása már csak korlátozottan befolyásolható, ezért a szükséges elkülönülést még a nyitás előtt kell megszerezni.
A megfelelő távolság azért is alapvető, hogy egy esetleges vészhelyzetben minden ugrónak elegendő helye és ideje maradjon a szükséges vészhelyzeti eljárások végrehajtására, beleértve a tartalék ernyő használatát is.
A nagyalakzat biztonsága tehát nemcsak a pontos felépítésen múlik: ugyanilyen fontos a fegyelmezett bontás, az előre meghatározott irányok betartása és a megfelelő elkülönülés megszerzése.
Bélának
Ezt a videót barátunknak és sporttársunknak, Bélának ajánljuk – szeretettel, a BKSE közösségétől. ♥